Ma már szinte alig akad olyan ember, aki ne lenne jelen a Facebook-on, s aki mégis igyekszik távol tartani magát tőle, arra hajlamosak sokan furcsán nézni. A közösségi háló nem csak arra alkalmas, hogy kapcsolatot tartsunk barátainkkal, ismerőseinkkel, hanem az érdeklődési körünknek megfelelő portálokat is követhetjük segítségével. Előnyei mellett persze hátulütőiről sem feledkezhetünk meg, melyek között a sokszor feleslegesen eltöltött órák éppen úgy szerepelnek, mint a pszichére és a magabiztosságra kifejtett hatás. Tény azonban, hogy rajta keresztül sikerülhet sokakat elérni és ezt akkor is megéri kihasználni, ha vloggerként szeretnénk sikeressé, ismertté válni.
A hazai YouTube-on az elmúlt években gombamód szaporodtak a vlog csatornák. Nyomon követhetjük családok életét, bekapcsolódhatunk egy-egy beauty vlogger mindennapjaiba, de az egyedül, vagy partnerrel videózók is szép számmal megtalálhatóak a felületen. Vannak, akik kelni és feküdni sem tudnak a kamera nélkül, mások mindössze heti egy-két alkalommal ragadnak kamerát, és osztják meg velünk tapasztalataikat, gondolataikat, vagy egyszerűen csak életüket. A Facebook használata számukra is hasznos lehet, hiszen követőik, sőt, sok esetben rajongóik akár ezen a platformon is felvehetik velük a kapcsolatot.
Míg sokan a saját nevükön futó profilt szeretik megtartani a tényleges ismerősöknek, barátoknak, addig a vloggerként használt néven külön Facebook oldal is létrehozható. Gyakran előfordul az is, hogy egy zárt csoport is megszületik, ahol azokkal az emberekkel lehet közelebbi kapcsolatba kerülni, akik régóta feliratkozók, vagy valamilyen okból belekerültek egy belső, bizalmi körbe. A Facebook használata tehát éppen olyan praktikus lehet videósok számára is, mint az Instagram, ahol képes formában oszthatják meg másokkal a velük történteket, vagy éppen egyes hangulatokat.
S ha már vloggerekről esett szó, akkor sajnos mindenképpen figyelmet érdemel az a tény, miszerint a magyar YouTube közössége igen széles skálát ölel fel. Nem csak a valóban színvonalas tartalmat gyártó, kulturált és korrekt csatornák vannak jelen a platformon, hanem a megbotránkoztatásra hajazók, vagy éppen olyanok is, akik túl sokat képzelnek bele tevékenységükbe. Aktuálisan ismertté válni bárki tud, ám korántsem mindegy, hogy ez a tiszavirág-életű dolog mennyiben mozdítja elő jövőjét és érvényesülését. A siker titka talán éppen ennek felismerésében és helyes kezelésében rejlik.