Ha sorra vennénk azokat a területeket, melyek hatással vannak az otthon töltött idő minőségére, akkor a biztonság érzete garantáltan a vezető helyek egyikét foglalná el. Legtöbben elképzelni sem tudjuk, hogy milyen lehet átélni egy betörést, és valahol azt hisszük, ez velünk nem is történhet meg. Aztán az élet átírja mindezt, és akár otthon is tartózkodhatunk, miközben illetéktelenek hatolnak meg a lakásba. De vajon törvényszerű, hogy ennek valós kockázata legyen? Miként tehetünk meg a legtöbbet személyes életterünk, értékeink és a biztonság érzésének védelme érdekében? A kültéri ajtó körültekintő megválasztásával már jó úton lehetünk a betörések elleni védekezés irányába.
Fókuszban a nyílászárók
A nyílászárók nem csak a közlekedési vagy szellőztetési célokat szolgálják, hanem bizony az otthon védelme is fontos feladatuk. Sajnos az elavult fajtáktól aligha várhatjuk el, hogy megfelelő védelmet biztosítsanak, ezért egyre többen érdeklődnek a biztonsági ajtók iránt. Persze a bejárati ajtón kívül az ablakokra, vagy például a kert felőli ajtóra is fokozott figyelmet célszerű fordítani. Bár elsősorban a bejárat felől próbálkoznak az illetéktelenek, de nem kizárt, hogy eredmény hiányában a többi nyílászáró mellett döntenek.
Hőszigetelés a meleg otthon szolgálatában
Természetesen a nyílászárók szerepe sokkal több annál, mint a biztonságos közeg megteremtése. Egy minőségi ajtótól rendszerint elvárjuk, hogy megfelelően szigeteljen, ami egyébként nem csak a téli időszakban lényeges. A belső mikroklíma optimalizálása hozzájárul ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat otthonunkban, és ne kelljen kellemetlen huzat jelenséggel számolni, szenvedni a nyári tikkasztó forróságból, vagy éppen télen komoly összegeket költeni arra, hogy tulajdonképpen az utcát fűtjük.
Penész nélkül, egészségesen
Van még valami, ami miatt a kiváló hőszigetelő képességgel bíró Hisec biztonsági ajtó megfelelő választás lehet. Nem más ez, mint a penészesedés megelőzése, mely szoros összefüggésben van az ingatlan szigetelésével és az ott uralkodó páratartalommal. A két terület nem választható el egymástól, hiszen a penész megjelenéséhez a levegő magas páratartalma és a hőszigetelés hiányosságaiból adódó hideg falfelületek is szükségesek. Akár a nyílászárók környéke is kritikus területnek számíthat, ahol rendszerint felütheti a fejét a penészesedés. A megbízható minőségű bejárati ajtó nem csak a biztonság érdekében bizonyul tehát jó döntésnek, hanem az egészséges belső levegő megteremtéséért is.
S hogy miért érdemel fokozott figyelmet a penészesedés? A feketés foltok egyaránt károsíthatják a falakat, a bútorokat és a lakástextíliákat, de természetesen az ingatlanban tartózkodók egészségére is hatással vannak azok. A penészfoltokból a levegőbe kerülő spórák gyakran okoznak allergiás megbetegedést még olyanoknál is, akik korábban nem szenvedtek ilyen tünetektől. A gyermekek körében megnőhet a penész hatására a felső-légúti megbetegedések kockázata, ami hosszú távon egészségromlással is járhat. Nem lehet tehát elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, s ennek érdekében a bejárati ajtó körültekintő megválasztása is lényeges.
Nem mindegy a stílus!
A lakásfelújítás során választott alapanyagok alapvetően hatással vannak arra, milyen stílus uralkodik majd otthonunkban. A színek, a minták és a formák mesteri egyvelegének köszönhetjük, hogy hazaérkezve azonnal otthonos, megnyugtató érzés fog el bennünket. Sokan szeretik a magas minőségű megoldásokat és a prémium kategóriás alapanyagokat, és ez akkor sincsen másként, ha nyílászárókról van szó. A napjainkban elérhető biztonsági ajtók megjelenés terén is számtalanszor bizonyítottak már, így az az elem, amellyel a vendégek és saját magunk is elsőként találkozunk, garantáltan megnyerő külsővel bír majd.
Biztonság mindenekelőtt
Ha a bejárati ajtóról van szó, akkor természetesen nem mehetünk el a biztonság kérdése mellett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hagyományos nyílászárókkal a legtöbb betörő szinte pillanatok alatt elbánik, és onnantól védtelenné válnak értéktárgyaink és tulajdonképpen egy élet munkája. A nem megfelelő bejárati ajtóval akár saját magunk biztonságát is kockáztathatjuk, ez pedig sokkal messzemenőbb probléma, mint a házimozi rendszer vagy az ékszerek eltulajdonítása. Bár a korszerű biztonsági rendszerek mellett sokan teszik le a voksot, de legalább ilyen lényeges az is, hogy az ajtó megbízhatóságára kiemelt figyelmet fordítsunk. A minőségre való beruházás sokszorosan megtérül azzal, ha nap mint nap biztonságban érezhetjük magunkat otthonunk falai között, és nem kell az illetéktelen behatolóktól tartani. Ma már nem kell kompromisszumot sem kötni a megfizethetőség és a megbízhatóság között.